Heti cikkajánló 2.
Kedves Olvasók!
Egy újabb helyi kis ízelítő amiért érdemes betérni a könyvtárba, és leemelni egy-egy keresztény lapot, tudományos folyóiratot a polcról. Nyitva tartási időben várja Önöket sok szeretettel az ATF Könyvtára!
KERESZTÉNY ÉLET
A vallásos családok hetilapja – 2021.10.03. 9.p.
A keresztrejtvény megfejtéséből kiderül, hogy’ definiálta Vauvenargues a türelmet….Ezen az oldalon olvasható Fekete István (1900-1970) kápolnájáról Rosdy Pál tollából. A nagy magyar író egész életében nyíltan megvallotta hitét. Szeretett visszajárni Göllébe. (Somogy megye) 1950-ben lakásába (Tárogató út 77.) fogadta a Szt. Ferenc Leányai apácarend kápolnát; ma is ott található ez a Jézus Szíve-kápolna. 12 országban, 10 nyelven, 45 kiadásban jelentek meg művei! Egyik méltatója szerint „szívébe mártott tollal írt.” Csak az tud így írni a természetről, aki naponként olvassa a Bibliát, kapcsolatban áll a Teremtővel.
A 8. oldalról – a „Vidám sorok”-ból ízelítő:
X – Melyik a legédesebb állat?
-?????
-A kakaós csiga.
X A skót sorra próbálja a sajtokat a boltban. Végre az
egyik ízlik neki.
- Uram, mennyit szeretne
belőle?
- Csak egy pici kockát
kérek, az egérfogóba kell…..
MINDENNAPI PSZICHOLÓGIA
2021/4. szám
Kik a csodagyerekek?
Hol vannak a csodafelnőttek?
Mannhardt András írásából megtudhatjátok: átlag fölé
emelkedett munkamemóriájuk, rengeteg információt tudtak fejben tárolni.
Titkos képesség – intelligenciahányadosuk 108-147 közötti volt. A rokonságban a várhatónál jóval nagyobb arányban fordultak elő autisták.
David Henry Feldman kutató szerint „ a csodagyerek társas
vállalkozás.”
Árnyékos oldal: a valódi veszély az, amikor a csoda
elmúlik Boldogok, értékesek lehetnek annak ellenére is, hogy nem tudnak
látványos sikereket elérni.
FAMILY 2021/3. szám
Családi és párkapcsolati magazin
„Aki nem kellett senkinek”
Erős idegzetűeknek, illetve lelkűeknek ajánlom! (Bár
/papír/zsebkendők nélkül nem lehet megúszni…..) A történet nagyon
tanulságos: a gyermekkori indulás, a szeretet megtapasztalása, a
hazaérkezés. Gedővári Róbert élete hitet, reményt ad. Tanúságtétel arról, hogy
Istennel mindenből van kiút.
Oldásként – Gyerekszáj (46.p.)
X Emi kérlel, hogy szeretne egy babát. Janka így szól
hozzá:
-Mi nem tudjuk, hol lehet olyan babát venni, de a nyuszi
okos, ő biztosan tudja.
X Emi nézi a tónál a futókat. Gondolkodik, egyszer csak
megszólal:
- Hova fut a néni? Siet
haza?
X Janka ebéd után:
- Anya, elmehetsz az ovi
konyhájába főzni. Elég jól megy már neked.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése